Mennyiért adhatjuk bérbe a lakásunkat? Mennyiért bérelhetünk helyette másikat?
Egy jobb lakásba való költözésnél a vásárlás helyett a bérlés is alternatíva lehet. A XI. kerületben például a közepes állapotú 50 négyzetméteres lakásokat 100-110 ezer forintért lehet kiadni a jó állapotúakat pedig 130-145 ezer forintért, miközben a vételárban 5 millió forint körüli a különbség. Ha valaki másik településre költözik munkavállalás miatt, akkor akár adómentesen is kiadhatja meglévő lakását, ami külföldre költözés esetén is igaz lehet. Egy győri vagy szombathelyi 50 négyzetméteres lakás bérleti díja 70-90 ezer forint lehet, olvasható az ingatlan.com elemzésében.
A magyarok túlnyomó részének 89-90 százalékának van saját ingatlana, a legfrissebb statisztikai adatok szerint, azonban csak alig több mint 84 százaléka lakott saját tulajdonában lévő lakásban. Tehát 9 százalékuk bérelt lakásban lakott.
Egyre többen valósítják meg a jobb lakáskörülményekről szóló terveiket alternatív módszerekkel. Több tízezer főre becsülhető azoknak a tábora, akik a vásárlás helyett a jelenlegi lakásukat kiadják, és egy jobb helyen lévőt vagy jobb állapotút bérelnek helyette. Ez a bérleti konstrukció – jelenlegi piaci viszonyok mellett – akár 10 éven keresztül is előnyösebb lehet, viszont ennél hosszabb időtávon egy korszerűbb lakás felára a vásárlás esetén jobban megtérül – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Budapesten egy 50 négyzetméteres közepes állapotú XI. kerületi lakásnál az átlagos kínálati ár az ingatlan.com adatai szerint 23-24 millió forint. Ugyanebben a kerületben a jó vagy újszerű állapotban lévő ingatlanok átlagára 28-29 millió forint. A közepes állapotú lakások átlagos bérleti díja 100-110 ezer forint, a jó állapotúaké pedig 130-145 ezer forint. A különbözet 30-35 ezer forint, így közel 12 év alatt jön össze a többletből a két eltérő állapotú lakásban meglévő különbözet. Balogh László elmondta, hogy ez a megoldás olyan fiatal párok körében is népszerű, amelynek valamelyik vagy mindkét tagja már rendelkezik saját ingatlannal, de közös lakás vásárlásába még nem mernek belevágni.
Városok közötti költözésnél nem elsősorban a lakás állapota a legfőbb költözési ok, hanem például munkahelyváltás. Elsősorban a munkaerőhiányos nyugati megyék nagyvárosai lehetnek a célpontok. Ha az egyik vidéki városból költözünk a másikba, akkor még jobban is járhatunk anyagilag, ugyanis a meglévő lakás kedvezményes adózással, gyakorlatilag akár adómentesen is kiadható, ez pedig hozzájárulhat a hazai munkavállalók mobilitásához. A különböző településen lévő lakások esetében szembeállíthatók egymással a beérkező és kifizetett bérleti díjak, és csak a különbözet után kell adózni. Ha valaki többet költ albérletre, mint amennyi bevétele származik a lakáskiadásból, akkor a lakáskiadást adómentesen is megúszhatja. Ez akár arra az esetre is érvényes lehet, ha valaki külföldön bérel lakást és annak költségeit megfelelő dokumentumokkal igazolni tudja – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.
Forrás: realista.hu
A hozzászólások le lettek tiltva.