Készülj te is a Budapest100 épületünnepre!

A Kortárs Építészeti Központ, vagyis stílusosan csak KÉK évről évre megszervezi az egyik legjobb budapesti épületünnepet. Idén 2019. május 4-5-én immár 9. alkalommal kerül mergrendezésre a Budapest100, amelynek idei témája a Bauhaus épületek.

A program lényege, hogy a – most éppen Bauhaus – épületek tulajdonosai szélesre tárják az ajtót és megvendégelik a látogatókat, miközben megismerkednek az ingatlanok történetével.

Néhány szó a Bauhaus stílusról

Mivel a Bauhaus építészeti stílus idén ünnepli a 100. születésnapját, ezért adta magát a program tematikája. De ismerkedjünk meg picit jobban ezzel az irányzattal!

A Bauhaus iskolát 1919-ben alapította Walter Gropius, aki már a kezdetek kezdetén sok neves akadémikust foglalkoztatott. A híres weimar-i kiállításon már jól látszottak a stílusra jellemző, letisztult jegyek.

Később, 1925-ben az iskola áttelepült Dessauba, majd 27-ben külön építészeti tagozata is kialakult. A nemzetszocializmus sajnos 1933-ban maga alá temette az intézményt, azonban az eszmerendszer – ami előtérbe helyezte a kisemberek lakásproblémáit – mind a mai napig tovább él.

A Bauhaus irányzat a problémák forrását leginkább a funkcionalitás hiányában látta – éppen ezért leginkább erre kereste a megoldásokat. Éppen ezért szakítottak a hétköznapi formákkal, díszelemekkel. Helyette a funkciót, a kényelmet és leginkább az embert helyezte előtérbe, éppen ezért örvend mind a mai napig nagy népszerűségnek.

A stílusra jellemzőek még a geometrikus formák, a sík felületek és a lapos tető, épp ezért a túrán ilyen alapterületű épületeket láthatsz.

A főváros és a Bauhaus

A Bauhaus Budapesten leginkább az 1930-48-as évek között virágzott, ekkor rengeteg lakótömb, ház és még templom is épült ebben a stílusban. Különösen a XIII. kerületben, Újlipótvárosban és a Pasaréten terjedtek el, képviselőik pedig mind a mai napig megtalálhatóak.

Az iskolának egyébként is rengeteg magyar diákja volt, akik később itthon kamatoztatták tudásukat.

Közülük is kiemelkedik például Bortnyik Sándor, akit szoros kapcsolat fűzött az iskolához és amikor visszatért Budapestre, 1928-ban megalapította a Műhelyet . A művészeti iskola a Bauhaus eszmerendszerét követte és közel tíz évig működött a fővárosban.

Térképen Budapest legtöbb Bauhaus stílusú ingatlana

A szervezők egy térképre összegyűjtötték az ingatlanokat, amelyek 1919 és 1949 között épültek és közük van a Bauhaus stílushoz. A listára egyelőre 250 épületet vettek fel, azonban ez folyamatosan bővül, mivel még jelenleg is folyik az egyeztetés.

Ezután megbeszélik a tömbházak és házak bérlőivel és lakóival és ha rábólintanak, az épületek látogathatóvá válnak. Sajnos tehát egyáltalán nem biztos, hogy az összes, listán szereplő lakóingatlan látogatható lesz, azonban kívülről mindenképp megéri néhány pillantást vetni rá – ha éppen arra jártok.

A térképet és a listát a szervezők honlapján találjátok, itt.

Ízelítő a  Budapest100 régebbi programjaiból

A KÉK 2018-as akciója keretében például a rakpartokat mutatta be, hasonló részletességgel az Árpád hídtól a Rákóczi hídig bezárólag, 2017-ben 18. századtól 21. századig épült Duna parti épületeket vették górcső alá.

Így számíthatsz rá, hogy nemcsak hasznos, tematikus túra lesz, de egy igazán jó móka is.

A hozzászólások le lettek tiltva.