Ingatlanügynökségek Magyarországon

Hazánkban szinte se szeri, se száma az ingatlanügynökségeknek. Ez érthető is, hiszen a piac jelentősen felfelé ível – mondhatni hasít -, így a tortából minden résztvevőnek jut egy kisebb-nagyobb szelet.

A cikkünkben körbejárjuk a magyarországi ügynökségek helyzetét, felkészültségüket, illetve megnézzük azt is, hogyan működnek.

Mit csinálnak az ingatlanügynökségek?

Az ingatlanügynökség tulajdonképpen egy közvetítő, amely kapcsolatot teremt az eladók és a vásárlók között, továbbá különféle szolgáltatásokkal színesíti a palettáját.

Megkereshetsz egy ügynökséget akkor is, ha házat szeretnél eladni, vásárolni, vagy bérbeadni, de akár olyan pénzügyi szolgáltatásokat is nyújthatnak, mint a biztosítás vagy az értékbecslés.

Az ügynökségek általános helyzete

Elmondhatjuk, hogy jelen piaci körülmények között a legtöbb ügynökség stabilan képes növekedni. Ez pedig annak köszönhető, hogy ingatlaneladások- és vételek jelenleg több éves csúcsokat döntenek, mind vidéken, mind pedig a fővárosban.

Így nem csupán a Budapesten található ügynökségek helyzete jó, hiszen a megyeszékhelyeken is a kereslet-kínálat mérlege leginkább az előbbi felé hajlik.

A stabilitást pedig az is garantálja, hogy a legnagyobb ügynökségek – mint például a Duna House – franchise hálózatban működnek és a legtöbb vidéki városban megtalálhatóak.

Mennyire felkészültek ma, Magyarországon?

Általánosságban elmondható, hogy a helyzet az elmúlt évekhez – évtizedhez – képest sokat javult és szerencsére egyre inkább megbecsülésnek örvend a szakma. Ez leginkább annak köszönhető, hogy rengeteg pénzt, időt és energiát fektetnek az utánpótlás képzésére és szakmai felkészültségére.

Manapság mindkét fél érdeke azt diktálja, hogy az ügynökségnél dolgozó ingatlanos szakmailag felkészült legyen, jó helyzetfelismerő képességgel rendelkezzen és kiválóan kommunikáljon. Mivel a kereslet nagy, ezért igencsak kecsegtető karrier áll azok előtt, akik belevágnak, hiszen évtizedes rekordokat döntenek az ingatlaneladások.

Aki pedig nem elég felkészült, nem tartja a tempót ebben a felfokozott állapotban, azt előbb-utóbb a piac kiveti magából. Ez nem egy rossz dolog, hiszen nem engedi felhígulni a szakmát, így egyre több igazán kiváló szakemberrel találkozhatnak a vásárlók és ezzel egyenes arányban növekszik az ingatlanos, mint szakma megbecsülése, presztízse.

Meg fognak-e szűnni valaha az ingatlanközvetítők?

Persze, mint oly sok szakma esetében, a jövőkutatók itt is kongatták a vészharangot. A virtuális valóság és a mesterséges intelligencia térnyerése miatt egyre több szakma kihalását jósolják – azonban szerencsére az ingatlanos nincs közöttük.

És hogy miért?

Mert a piacról nem lehet kiszorítani az emberi tényezőt. Való igaz, hogy a technológia térnyerésével a közvetítők lemorzsolódása felgyorsul, de csupán azoké, akik nem adnak igazi értéket, akik mögött nincs valódi tudás.

Ez persze idővel úgyis megtörténne, így a folyamat inkább csak gyorsabban zajlik le.

A másik ok pedig az, hogy a technológia inkább a munka egyik eszközévé válik és nem a helyzettesítőjévé. Ezáltal a szakembere még profibbak, felkészültebbek lesznek.

Természetesen ez még a jövő kérdése, még bátran bele lehet vágni akár most is a szakmába, még nem fenyeget az a veszély, hogy bármi is hátráltatná a fejlődésedet vagy idő előtt lemorzsolódnál.

Szeretnél egy jól menő ügynökségnek dolgozni?

Mielőtt az IT forradalom eléri az ingatlanügynökségeket, te is csatlakozhatsz hozzánk. Ha “jó a beszélőkéd” egy kiválóan kommunikáló kollégát, ha pedig ambiciózus vagy, egy jó szakember képzünk belőled.

Ugyan még van időd, de nem érdemes halogatni. Hiszen tudod, hogy tartja a mondás: Ki tudja, mit hoz a jövő…

A hozzászólások le lettek tiltva.