Ingatlanpiaci összefoglaló: Ilyen volt 2018
Az ingatlanpiac minden évben számos izgalmat tartogat, azonban azt kell mondanunk, hogy a 2018-as év talán még a szokásosnál is mozgalmasabbra sikerült. Összegyűjtöttük Neked a legérdekesebb információkat, amik a tavalyi évet jellemezték.
A 2017-es évnél is jobb eladások
Hiába emelkedtek tovább az árak, 2018-ban így is több mint 143.000 adás-vétel zajlott le, több mint az azt megelőző évben. Ezek közül az egyik legerősebb hónap a július volt, ekkor ugyanis 14.246 ingatlan cserélt gazdát. Az értékesítési idő csökkent, a panel tulajdonosok átlagosan 2 hónap alatt el tudják adni az ingatlanjukat, míg a háztulajdonosoknak ennél azért némileg több időre volt szükségük.
Mindenhol drágultak az ingatlanok
Nem túlságosan meglepő módon az árak leginkább a fővárosban emelkedtek. Itt helyenként az emelkedés mértéke a 20%-ot is átlépte, de vidéken is 9-12%-os növekedés volt a jellemző. Ezzel egy átlagos budapesti lakás négyzetméterára 553.000 forintra emelkedett. Ezt leginkább a belvárosi, V. kerületi ingatlanok négyzetméterárai húzták fel, ahol egy átlagosnak mondható lakás négyzetméterenként 921.081 forintot ért.
Az újépítésű budapesti lakások tekintetében már más a helyzet, itt ugyanis több, mint 700.000 forint az átlagár. Azonban a szakemberhiány miatt az építkezések lassan haladnak, így az átadási idő tekintetében érdemes némi csúszással számolni, amik körülbelül egy-két negyedévnyi késést jelentenek. 2019-ben a fejlesztők hozzávetőlegesen 12 ezer új lakás átadását tervezik. A legtöbb újépítésű ingatlan a pesti XIII. kerületben, a legnagyobb adás-vételi forgalom Budapest után pedig két vidéki nagyvárosban, Debrecenben és Szegeden volt.
A kormány is befolyásolta a piacot
Természetesen a kormány intézkedései is kellőképp kifejtették hatásukat a piacra. A CSOK feltételei például kedvezőbbek lettek, ráadásul könnyebb is hozzájutni, amik remélhetőleg még tovább élénkítik a lakáspiacot.
A túlzott eladósodás elkerülése érdekében nehezebb hitelt felvenni. Ez azt jelenti, hogy az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú, forint alapú jelzáloghitelek törlesztője 400 ezer forint alatt nem haladhatja meg a havi nettó jövedelem 25 százalékát. Aki a magasabb intervallumba esik – tehát 400 ezer forint feletti a fizetése -, a keresetének maximum 30 százalékát törlesztheti.
Az 5-10 év közötti hitelek esetében ezek az arányok 35, illetve 40 százalékosak, míg a 10 év feletti hitelekre a régi, 50-60 százalékos arány vonatkozik.
Az államilag támogatott lakás-takarékpénztár megszűnt, így a törvény után megkötött szerződésekre többé nem jár az évi 72 ezer forintos támogatás.
Azonban a kedvezményes – 5 százalékos – lakásáfa kitolódott, így egészen 2023. december 31-ig marad a kedvező kulcs.
A közepes panelek a nyerők
A panelek közül a kisebb családok számára ideális, 50-60 négyzetméteresek voltak a leginkább kelendőek. Ezek közül is a legnépszerűbbek az 1 plusz 1, illetve az 1 plusz fél szobás kialakítású használt lakások.
A külföldiek is szép számmal vásároltak ingatlant, közülük is kiemelkednek a kínaiak, ők vásárolták 2018-ban a legtöbb lakást.
Az ingatlanpiac várhatóan idén, 2019-ben is rendkívül élénk lesz. Ha az új évben szívesen váltanál szakmát, vagy még kezdő vagy, de szereted a kihívásokat, akkor ne habozz, csatlakozz a kiváló értékesítői csapatunkhoz!
Források