Várakozáson felül teljesített a Duna House
A Duna House legfrissebb számai alapján a cég mintegy 68 százalékkal növelte bevételét a negyedik negyedévben, mindamellett pedig a tényleges profit egyszámjegyű növekedést produkált.
A vezetőség továbbra is optimista a társaság jövőjét illetően, így részvényenként 250 forintos osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után.
A Duna House gyors pénzügyi jelentése következik.
Már nyoma sincs az őszi árfolyam zuhanásnak
Érthető okokból az őszi időszak kemény volt a cégcsoport számára, hiszen a lakástakarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről szóló, tavaly októberi bejelentés a legtöbb piaci szereplőt, így a Duna House-t is, megviselte. A cég részvényei azonban már az év végén emelkezdésnek indultak, majd 2019. január végére az árfolyam már ledolgozta az őszi visszaesést.
A Duna House részvényei ezután még tovább emelkedtek, egészen a lélektani 4000 forintos szintig.
A cégcsoport erős bevételnövekedést könyvelhetett el
Erre az eredményre előzetesen is számítani lehetett, ugyanis a Duna House már január elején közzétette az előzetes számait. Ezek alapján a csoport 2,5 milliárd forint ingatlanközvetítési jutalékot ért el 2018. negyedik negyedévében.
Ezek közül a magyarországi jutalék teljesítménye volt a legerősebb, ugyanis a volumen mintegy 22,5 százalékkal, 2,1 milliárd forintra nőtt.
Hasonlóan beszédesek azok a számok is, amelyekből kideürü, hogy az értékesítés nettó árbevétele 68 százalékkal 2,005 milliárd forintra nőtt a negyedik negyedévben.
A franchise tekintetében a társaság árbevétele 17 százalékkal 359,86 millió forintra nőtt. Ez a növekedés elsősorban szintén a magyar hálózatnak köszönhető, míg a lengyelországi partner stagnált.
A működési eredmény is szépen gyarapodott
A korábbiakhoz képest a Duna House működési eredménye 65 százalékkal, 359,72 millió forintra emelkedett a negyedik negyedévben.
A bázisidőszakhoz képest a negyedik negyedévben a franchise szegmens működési eredményhez való hozzájárulása 32,18 millió forinttal javult, míg a saját irodák szegmens működési eredményhez való hozzájárulása 30,08 millió forinttal csökkent.
A pénzügyi termék-közvetítés szegmens hozzájárulása, mintegy 58,81 millió forinttal javult, hasonlóan az alapkezelői-, és az ingatlankezelői tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatban, ahol a szegmens jövedelmezősége is 66 százalékkal, azaz 14,21 millió forinttal javult.
A éves kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, azaz EBITDA 133 százalékkal 2,2 milliárd forintra emelkedett.
Ezenkívül a Duna House éves működési eredménye 2018-ban 145 százalékkal, 2,120 milliárd forintra emelkedett az előző évhez képest.
Hatalmasat ugrott az éves profit
A bázisidőszakhoz viszonyítva a részvény eredményei 4 százalékkal, 207,67 millió forinttal emelkedett a negyedik negyedévben.
A részvényesekre jutó éves adózott eredmény az előző évben 80 százalékkal 1,71 milliárd forintra nőtt, így a menedzsment törzsrészvényenként 250 forintos osztalékfizetést javasol.
A vezetőség is optimista
Idén a menedzsment szerint a társaság konszolidált éves adózott eredménye 2,2-2,5 milliárd forint között alakulhat. Ezt az eredményt erőteljesen befolyásolja a MyCity ingatlanfejlesztési tevékenység, amely nélkül 1,1-1,4 milliárd forint között alakulhat az eredmény. Az idei eredményhez Lengyelország ebből valószínűsíthetően 50-100 millió forinttal járulhat majd hozzá.
A MyCity ingatlanfejlesztési tevékenységhez kötődően a vezetőség hangsúlyozza, hogy a társaság előrejelzése azzal a feltételezéssel készült, hogy mind a Forest Hill, mind pedig a MyCity Residence projektek lakóegységeinek 50 százaléka idén értékesítésre és végszámlázásra kerül.
Forrás: portfolio.hu
A hozzászólások le lettek tiltva.